Galéria

 

ADY 2.

 

 

Az elmúlt időszakban az Ady Endre út 2. sz. alatti lakótömbünknél önkéntesek kicsiny csapata úgy döntött, hogy az épületüket körülhatároló külső körlet rendezésébe fognak. Ennek során az épületet körülhatároló vas és drótkerítés javítása, átfestése, valamint önálló kicserélése történt meg. Az utcai lépcsőfeljáró szegélyének javítása, továbbiakban a kerítés lábazatául, ill. az utcai járda melletti emelvény alapzatául szolgáló terméskövek pótlására, ragasztására került sor.

 

A Lakásszövetkezet nevében szeretnénk megköszönni ezt az önzetlen és egyben önkéntes és példaértékű segítséget:

Ámon Józsefnek, Danka Pálnak és Farkas Istvánnak.